Még a mercis terepjárós is lefagyott attól, mit művel egy ámokfutó Dunaharasztiban – videó
Két ijesztő videó készült zebránál szabálytalankodó autósokról.
Két ijesztő videó készült zebránál szabálytalankodó autósokról.
Alig, hogy túl volt az ijedségen, jött hátulról a csattanás.
A szabályosan érkező pedig olyan nyugodt maradt, mintha mindez természetes lenne.
A belső sávban a túlzott tempóval, a középsőben pedig a hirtelen reakcióval volt gond az autópálya-kezelő szerint.
Szerencsére most csak látványos volt a vakmerőség vége.
A kamerás autó visszapillantója bánta a találkozást.
Centiken múlt a frontális karambol.
Nem tudni, miért nem állt meg.
Szerencsére a szabályosan haladó autósok időben reagáltak.
A kamerás autóból nem csak a közlekedési szabálytalanságokat figyelik majd.
Záróvonal, forgalomtól elzárt területen autózás, gyorshajtás – mindent bevetett a sofőr.
A Mercedes mindenesetre most jól vizsgázott a próbán.
Több száz szabályszegést azonosított az első bevetése során Angliában egy új eszköz, amely a mesterséges intelligenciával figyeli a közlekedőket.
Egy Mercedes terepjáró utánfutót maga után húzva előzött egy kamiont, nem rajta múlt, hogy nem lett frontális karambol belőle.
Ilyen, amikor az igazságosztó és a bosszúálló egymásra talál.
A Ferihegyi gyorsforgalmi úton jött szembe egy "Jason Statham", a Szállító.
Újabb olyan közlekedési videó került ki, amit nehéz hova tenni.
A híres magyar lelemény, ugye?
Nem kizárt, hogy egy pár közösségi lájkért csinálta valaki.
Egy év alatt 13 ütközéselnyelőt törtek össze az autósok.